Nem csak csodálatos, de több szempontból is egyedülálló növény a Dél-Afrikában, Namíbiában élő sivatagi velvícsia.
1859-ben fedezte fel egy osztrák botanikus, Friedrich Welwitsch (Loandában, Afrikában), akiről végül a latin nevét is kapta.
Közeli rokonsága egyáltalán nincs, már mindenki kihalt mellőle – ő maga viszont egy valódi, élő fosszília!
Távolabbi rokonai a fenyőfélék és a cikászok – mert a nyitvatermők közé tartozik ő is.
A Welwitschia mirabilis a sivatag homokjában magányosan él, túlél. Minden lehetőséget megragad a víz begyűjtésére – gyökere akár 3 méter mélyre is lekúszik a talajfelszín alá, hogy a mélyebb, nedvesebb rétegekből is felszívja a vizet. Ráadásul ez a gyökér hasonló a répához: nem csak vizet, de tápanyagot is raktároznak.
Mindössze két, egymással szembenálló levele idővel szalagosodik, rojtosodik, így látszólag több, egymásba csavarodott levélkupacból áll a lombozata.
Ez a két levél a velvícsia egész életében nő, akár 100-200 éven át is, hiszen ilyen fantasztikusan sokáig él ez a szokatlan különlegesség! Így a levelek hossza a 2-3, esetenként a 6 métert is elérheti!
A sivatagban a csapadék fő forrása a ködszitálás, így a leveleket is ki kell használni a vízfelvétel szempontjából: a növény a leveleken található gázcserenyílásokon nyeli el a lecsapódó légharmatot.
Kétlaki növény – tehát van fiú és lány velvícsia. :)
A női virágzat toboz, mely éretten szögletes, s a pikkelyek mögött széles, zászlós magvak fekszenek, amiket a szél terjeszt szét.
A növény testéből gyantaszerű anyag választódik ki az egész felületén.
Gyógyhatású készítmények alapjaként is szolgál.
Forrás: plantae.hu
